   . .
Ferenczi András ének
A zenekar motorja az „öregember”! Nem rég, 1953-ban született. Jazz énekesnek tanult, konziba járt. Próbálkozott önálló énekesként de ennek ellenére a legnagyobb sikereit a Bakter Brothers énekeseként érte el. A KEP mellett énekel még a Soundforce zenekarban is. Túl van már 1000 koncerten, és egy infarktuson.
Szász Ferenc gitár 
A zenekar eggyetlen tagja aki csak a zenéből él. Feri 1955-ben született, így Ő a zenekar harmadik nagy örege. Alapító tagja volt a méltán nagy hírű Metropol zenekarnak, de játszott a Gesarol, a Blues Company, és a Deák Bill Band-ben is. Szinte minden nap zenél valahol. Hol bálokon, hol rock operákban, hol esküvőkön, hol klubok-ban játszik. Ebből is kitűnik mennyire sok oldalú, remek gitáros. Mára már a fia is elismert gitáros.
Szilvássy Ferenc basszus gitár
Hát ami igaz az igaz Ő sem ma kezdte! Feri barátunk a zenekar második legöregebb tagja 1954-ben látta meg a napvilágot. A Megalit együttes után a Blues Company-ban pengette a húrokat. Közel 20 évig játszott a Fővárosi Nagycirkusz zenekarában. Az öreg Fender jazz bass és Feri elválkasztathatlanok egymástól már 100 éve!
Balla Endre szintetizátor 
A zenekar legtanultabb tagja 1956- ban született. Nem elég, hogy konzit végzett, ráadásul menő fogorvos! Sőt ha a zenekar tagjainak fáj a foga, Ő a legjobb!! Régebbi zenekarai a Dózis, Balla kvintett, vendég ként a Hobó Blues Band. A KEP mellet játszik még a Soláris zenekarból alakult Tompox nevű zenekarban is. A közönség nagy kedvence!
Csanaki György dobok
A zenekar második „ legfiatalabb” tagja 1961 ben született. Kisdobos kora óta megállás nélkül püföli a bőröket. Sokoldalúságát jelzi, hogy játszott rock, jazz, blues, beat, folk rock zenekarokban is, sőt még a Nemzeti színház zenekari árkába is be pimaszkodott. Régebbi zenakarai : Ekrazit, Power, Hard Genius Rock, Akció, Kormorán, Bakter Brothers, Siesta, Blue Point.
Jelenleg négy zenekarban játszik KEP R.B.B, Siesta jazz-rock, Teddy Bear, Beta Block Blues Band.
Somodi Károly szájharmonika
Annak ellenére, hogy csak 2008-ban kezdett szájharmonikázni, mára már több zenekarban is fújja a magáét. Ebből is látszik, hogy nem csak a termete hatalmas de a tehetsége, és a kitartása sem elhanyagolható. Első időkben mint szerény vendégmuzsikus szált be hozzánk, de mára már minden bulinkon ott van, és a zenekar törzsközönsége is elfogadta. Reméljük a szerénység is megmarad!
A Kep mellett játszik még a Base Blues Band-ban, valamint a Beta Block Blues Band-ban is.
|